
Fotó: Facebook / Hortobágyi halgazdaság
Vizes élőhelyek fokozott megőrzésére és fejlesztésére nyert el évi több mint 89,8 millió forint támogatást a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. – tájékoztatta a társaság vezérigazgatója az MTI-t.
Simon Károly közleményében azt írta, hogy
hamarosan jelentős támogatásban részesülhetnek a haltermelők, ami nagy segítség a halgazdaságoknak.
A Magyar Halgazdálkodási Operatív Program Plusz keretén belül mintegy 3,2 milliárd forintra lehetett pályázni: a 100 százalék támogatási intenzitású projekt uniós és magyar társfinanszírozásban valósul meg – magyarázta.
Hozzátette: az ötéves program célja a vizes élőhelyek fokozott megőrzése és fejlesztése.
Hasonlóan a szántóföldi növénytermesztéshez, a halastavakra járó támogatási konstrukció is hektár alapú, az összeg nagysága hektáronként évente negyvenezer forint.
A napokban megkezdődött a nyertes pályázók értesítése. Köztük van a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. is, amely így évente több mint 89,8 millió forint támogatást kap – mutatott rá Simon Károly.
Az idén 109 éves, 100 százalékban magyar állami tulajdonú halgazdaság 5000 hektáron gazdálkodik, ebből 3000 hektár a tófelület, 44 tóban nevelik a halakat. A gazdaság 120 embert foglalkoztat, tavalyi árbevétele mintegy 1,5 milliárd forint volt, és több mint 100 millió forintos eredménnyel számolnak – közölte a vezérigazgató korábban az MTI-vel.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
50 év után újra megjelent a ragadós száj- és körömfájás betegség Magyarországon
Beadhatók a kérelmek a komplex öntözésfejlesztési beruházások támogatására
Szerdától lehet pályázni a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésére
Új sertésinfluenza elleni vírusterápiás innováción dolgozik egy magyar konzorcium
Bács-Kiskun és Békés vármegyében újabb baromfitelepeket érint a madárinfluenza
Március elején indulnak a 2024. évi egységes agrártámogatási kérelmek végkifizetései
Évi 80-100 milliárd forinttal növelhetik az jövedelmet az öntözésfejlesztési támogatások
Nyers húsból készült ételtől kaptak madárinfluenzát házimacskák
Új támogatások segítik a hazai kertészeti ágazatokat