
MTI/Sóki Tamás
Évente 80-100 milliárd forinttal növelhetik a szántóföldi növénytermesztés jövedelemtermelő képességét a közös agrárpolitika keretéből finanszírozható öntözésfejlesztési beruházások – mondta az MBH Bank agrár- és élelmiszeripari üzletágának sajtótájékoztatóján, Budapesten Hollósi Dávid igazgató.
A szakértő részben a szárazsággal magyarázta, hogy a magyar mezőgazdaság tavalyi, csaknem 4 ezer milliárd forint értékű kibocsátásának több mint felét adó szántóföldi növénytermesztés volumene 16 százalékkal csökkent az előző évihez képest.
Magyarországon az 5 millió hektár mezőgazdasági területből 210 ezer hektár öntözhető, de ebből is csak 100-130 ezer hektárt öntöznek a termelők.
Az öntözés jelentőségét bizonyítja az is, hogy a belföldi termésátlag ingadozása európai összevetésben is jelentős, megközelíti a 20 százalékot
– hangsúlyozta.
Hollósi Dávid a hatékony finanszírozási rendszertől és támogatáspolitikától jelentős javulást vár, szerinte erre elsősorban a Dél-Alföldön lenne szükség. Hozzátette ugyanakkor, hogy pazarolni öntözéssel sem szabad, a vizet tudatosan, precíz gazdálkodással kell hasznosítani, mert a termelők fennmaradása is múlhat ezen.
Pályázói oldalról – tette hozzá – a következő időszakban felértékelődik a pénzügyi tudatosság, az agrárvállalkozóknak alaposan körül kell nézniük a finanszírozási lehetőségek között.
A piaci hitelek alighanem tartósan drágák lesznek, mert a 2010-es évek alacsony kamatkörnyezete belátható időn belül nem tér vissza, így a kamattámogatás lehet a legelőnyösebb megoldás.
A vidékfejlesztési keretből rendelkezésre álló csaknem 1500 milliárd forintnyi beruházási támogatás mellé összesen csaknem ugyanennyi önerő juthat, ebből 700-800 milliárd forint lehet beruházási hitel, az MBH minden harmadik agrárberuházási pályázatban vehet részt – mondta a szakember.
Szigeti Szabolcs, az Agrárminisztérium (AM) közös agrárpolitika végrehajtásért felelős helyettes államtitkára közölte, hogy a mostani finanszírozási ciklusban a közös agrárpolitika vidékfejlesztési keretéből február közepéig 32 pályázati felhívás jelent meg összesen 1260 milliárd forint értékben.
A tapasztalatok szerint a kiírások népszerűek, a jelentkezési időszakok olykor négyszeres-ötszörös túligényléssel zárulnak.
Hozzátette:
a pályázói igények alapján úgy látja, hogy van igény a fejlődésre az agráriumban, a magyar termelők hosszú távra gondolkodnak.
A tavaszi hónapokban többek között a rövid ellátási láncok fejlesztését, a fiatal mezőgazdasági termelők tevékenységét, az öntözési közösségeket, valamint az erdőtelepítést és fásítást támogató, illetve a földhasználatváltást segítő pályázatok jelennek majd meg.
A helyettes államtitkár ismertette, hogy öntözésfejlesztési beruházásokra több mint 65 milliárd forint jut. A legfeljebb 200 millió forint értékűekkel már lehet jelentkezni, a 200 millió forint felettiek pályázata március 4-én nyílik meg.
A pályázói érdeklődés alapján Szigeti Szabolcs arra számít, hogy az öntözésfejlesztési pályázatok is sikerrel érhetnek véget.
Az eseményen aláírták azt az öntözésfejlesztési konzorciumi megállapodást, amely az MBH vezetésével jött létre a csoport vállalkozásfejlesztő cégével, az MBH Forrás Zrt.-vel, valamint a Dentons tanácsadóval és a Fönk-Expert Kft. agrárpiaci szakértővel.
A társulás a szakmai előkészítéstől a jogi támogatáson és a pályázatmenedzsmenten át a hitelkérelmek előkészítésében, a finanszírozásban és a pályázatok utókövetésében is segít a pályázóknak
– mondta Garamvölgyi Balázs, az MBH Forrás Zrt. vezérigazgatója.
Nagy Andor, a Dentons Europe Consulting igazgatósági tagja úgy véli, hogy a konzorcium nem csak Magyarországon egyedülálló kezdeményezés, a térség más országaiban is követendő példa lehet.
Horváth Imre, a Fönk-Expert Kft. ügyvezetője hangsúlyozta, hogy az öntözésfejlesztést kiemelten kell kezelni, a konzorcium ennek érdekében fenntartható és költséghatékony öntözési technológiákhoz juttatja a termelőket.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Beadhatók a kérelmek a komplex öntözésfejlesztési beruházások támogatására
Szerdától lehet pályázni a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésére
Március elején indulnak a 2024. évi egységes agrártámogatási kérelmek végkifizetései
Kamarai kisokos segíti a gazdaságátadásban érintett termelőket
Új támogatások segítik a hazai kertészeti ágazatokat
Borpromóciós támogatás segíti a hazai termelők piacra jutását
Vizes élőhelyek fejlesztésére nyert el támogatást a hortobágyi halgazdaság
Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok
Élelmiszeralapanyag-vizsgálati fejlesztéssel léphet a nemzetközi piacra egy magyar cég