A karácsonyi halkínálatot és a belföldi haltermelés eredményeit mutatták be az Agrárminisztérium (AM), a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL), az Agrármarketing Centrum (AMC) és a METRO Magyarország együttműködésével megrendezett sajtótájékoztatón Budaörsön – közölte az AM az MTI-vel.
Az esemény kiemelt célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a halfogyasztás jelentőségére, és népszerűsítse a kiváló minőségű magyar halakat – írták.
Nobilis Márton, az AM élelmiszergazdaságért és agrárszakképzésért felelős államtitkára az eseményen elmondta, ez az időszak kiemelten fontos a haltenyésztők, az eladók számára, hiszen az összes halfogyasztás 40 százaléka realizálódik karácsony körül. Az egyes termelők esetében pedig saját éves halértékesítésük 70 százalékát is elérheti az ilyenkor eladott mennyiség. Hozzátette, a belföldi halfogyasztás mértéke emelkedik, az egy főre jutó éves mennyiség 5,7 kilogrammról 6,7 kilogrammra nőtt az elmúlt években.
A „Kapj rá!” kampány 2013 és 2020 között 24 százalékkal növelte a halfogyasztást.
A kormány további forrásokat is biztosított a népszerűsítéshez, erre a célra 2020 óta 700 millió forint állt rendelkezésre.
Az államtitkár felhívta a figyelmet arra is, hogy
kiváló minőségű halak kerülhetnek a karácsonyi asztalra.
Az AM az érintettek támogatása érdekében jelentős lépéseket tett: 27 százalékról 5 százalékra csökkentette a hal áfakulcsát, valamint pótlólagos forrásokat biztosított a haltermelő tavak fenntartására.
Nobilis Márton hangsúlyozta, a halfogyasztás népegészségügyi szempontból is kiemelkedő jelentőséggel bír, hiszen a hal kiváló minőségű fehérje- és omega-3 forrás. Emellett a haltenyésztés fenntarthatósági szempontból is előnyös, hiszen a halak takarmányhasznosítása rendkívül hatékony.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Magyar gasztronómia a csúcson: tíz honi étterem nyert el idén Michelin-csillagot
A magyar sertéshús vásárlására hívja fel a figyelmet az agrárkamara
A globális élelmiszerárak több mint másfél éves csúcsra emelkedtek novemberben
Magyar éremesővel zárult a világ legrangosabb sajtversenye
Tovább bővült a HÍR védjegyes termékek köre
A májkrémeket tesztelte a Nébih
Elindult a #vadateszem kampány
Ezt tapasztalta a Nébih az élelmiszerüzletek tejtermékrészlegén
Az aszály ellenére javultak a magyar élelmiszergazdaság kilátásai