
Ingyenes pályázatírással segíti a kisüzemi beruházást tervező tagjait a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) – közölte az agrárkamara szerkesztőségünkkel.
Kiemelték, hogy az agrárkamara falugazdászai ingyen elkészítik a pályázatokat, kamarai meghatalmazással elektronikusan benyújtják, a szolgáltatás igénybevételéhez az ügyfeleknek szerződést kell kötniük az érintett falugazdásszal.
A pályázatokat először tavasszal két körben, március 5. és 18. valamint, március 19. és április 1. között lehet benyújtani – ismertették.
A közleményben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara arra biztat minden érintettet, hogy keresse fel a falugazdászát, és vegye igénybe a pályázati tanácsadást.
Felhívták a figyelmet arra, hogy nem minden falugazdász foglalkozik pályázatírással, de minden vármegyében lesznek olyan falugazdászok, akik elkészítik és benyújtják a kérelmeket, így az ingyenes szolgáltatás az ország minden pontján igénybe vehető.
A közleményben részletezték, hogy a pályázat benyújtásának első lépéseként személyes konzultációra kerül sor, ahol a falugazdász tájékoztatja az ügyfelet a felhívás részleteiről.
Az ügyfélnek kell eldöntenie, hogy a pályázatban melyik célterületet jelöljék ki, milyen beruházást szeretne megvalósítani. Ezt követően a falugazdásszal egyeztetik a támogatási kérelem benyújtásához szükséges dokumentumok listáját, amely alapján a pályázó beszerzi a szükséges iratokat, igazolásokat. A falugazdász ellenőrzi, hogy minden szükséges dokumentum rendelkezésre áll-e, majd – a szerződés aláírása után – elkészíti az üzleti tervet, és kitölti a pályázati felületet.
Az ügyfél jóváhagyását követően a falugazdász kamarai meghatalmazással benyújtja a támogatási kérelmet, a csatolandó mellékletekkel, egyéb dokumentumokkal együtt.
A korábbi tapasztalatok alapján a kisüzemi pályázat várhatóan rendkívül népszerű lesz, az előző ciklushoz képest pedig számos újítást tartalmaz a felhívás. A 10 millió forintos maximális támogatási összeg jelentős előrelépést jelenthet a mezőgazdasági kisüzemek számára. A megnövekedett támogatás segíthet a kisüzemeknek abban, hogy növeljék a termelési kapacitásaikat – írta közleményében a NAK.
NAK
Népszerű cikkek a rovaton belül
Ütemesen halad a részkifizetések teljesítése az Agro-ökológiai Programban
Mintegy 700 falugazdász segíti ingyenesen az egységes kérelmek beadását
Megjelent az agrár-erdészeti rendszerek létrehozására, fenntartására kiírt pályázat
Indul az idei egységes kérelmek benyújtása
Felkészülten segítenek majd a NAK falugazdászai az egységes kérelmek benyújtásában
Megérkezett az állami támogatás a száj- és körömfájás miatt bajba jutott gazdáknak
Újabb 5 milliárd forint támogatás feldolgozó üzemek fejlesztésére
Jelentős támogatás jut az erdőterületek növelésére
Beadhatók a kérelmek a komplex öntözésfejlesztési beruházások támogatására