december 21, 2024

Vádat emeltek egy milliárdos költségvetési hiányt okozó sajtkereskedő céghálózat ellen

rendőrség

Fotó: MTI

Vádat emelt a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség nyolc férfi ellen, akik fiktív cégláncolatokon keresztül sajtokkal üzleteltek, miközben több mint egymilliárd forint hiányt okoztak a költségvetésnek.

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: az ügy három vádlottja további bűntársak közreműködésével 2015 elejétől sajttermékek nagykereskedelmével kezdett foglalkozni.

Az Európai Unió területéről – főként Lengyelországból – úgynevezett eltűnő cégek nevében behozott termékeket magyarországi cégekből álló fiktív cégláncolat beiktatásával értékesítették azért, hogy a belföldi áfa megfizetése alól mentesüljenek.

A belföldi kereskedéshez egyikük már működő cégét használták fel. Az üzlettárs havonta rendszeres díjazásban részesült azért, mert társainak hozzáférést adott a cég bankszámlájához, továbbá felhatalmazta őket számlák és szállítólevelek kiállítására.

A bűnös szövetség egy másik tagja minden leszállított kamionnyi áru után szintén jutalékot kapott. Volt olyan vádlott, aki a vevőkkel tartotta a kapcsolatot és koordinálta a szállításokat; emellett a banki pénzügyi műveleteket és a megrendelést is kézben tartotta.

Miután az adóhatóság valamelyik közbeiktatott cég adószámát törölte, a vádlottak azonnal egy másik céget kezdtek el felhasználni a fiktív számlázásra. Előfordult, hogy a közbeiktatott cég bejegyzett tulajdonosa és képviselője nem létező személy volt, akinek a nevére hamis okmányok felhasználásával került az üzletrész.

A vádlottak által közel négy éven át működtetett céghálózat összesen több mint egymilliárd forinttal károsította meg a magyar költségvetést

– írta Négyessyné Bodó Marianna sajtószóvivő.

Az ügyészség a három férfit különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalással és hamis magánokirat felhasználásával vádolja. Társaiknak költségvetési csalásért, hamis magánokirat-felhasználásáért, illetve közokirat-hamisítás miatt kell felelniük.

Bűnösségükről a Kecskeméti Törvényszék dönt.

MTI