december 4, 2024

Már több mint 100 ezren írták alá az agrárpetíciót

agrarpetíció 100 magosz

Már több mint 100 ezren írták alá a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kezdeményezésére létrejött agrárpetíciót – olvasható a NAK közösségi oldalának szerdai bejegyzésében.

A „Megvédjük a magyar gazdákat!” és „El a kezekkel az agrártámogatásoktól!” címmel meghirdetett aláírásgyűjtést a kormány is támogatja – emlékeztettek. A kezdeményezést azzal indokolták, hogy az Európai Bizottság elvenné a területalapú támogatásokat a gazdáktól, és „kétes import élelmiszerekkel árasztanák el” az EU piacát. A javaslatot felháborító módon egyes magyar EP-képviselők is támogatják – tették hozzá.

Papp Zsolt, a NAK elnöke az MTI-vel közölte, hogy a kérdőív az agrarpeticio.hu oldalon tölthető ki. A honlapon olvasható felhívás szerint Brüsszel arra készül, hogy elvegye a területalapú támogatásokat, amit a gazdák azért kapnak, hogy a szigorú uniós előírásokat betartva termeljenek. A kifogásolt intézkedés tönkre tenné a minőségi élelmiszereket előállító magyar termelőket, és veszélyeztetné az élelmezésbiztonságot is.

Hozzátette, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke megbízásából született egy Stratégiai párbeszéd című állásfoglalás, ami összefoglalja a legfontosabb terveket. Ebben a dokumentumban világosan szerepel, hogy ki akarják vezetni a területalapú agrártámogatásokat.

A „leghatározottabban visszautasítjuk” azt, hogy a közös agrárpolitika forrásait csökkentsék, a gazdáknak járó támogatásokat nem lehet csökkenteni. Minden olyan intézkedés, ami a gazdák forrásait csökkenti, vagy a forrásaira más célokat is ráterhel, veszélyezteti az élelmiszer-szuverenitást – hangsúlyozta Papp Zsolt.

MTI