december 4, 2024

Országos tüntetésbe kezdtek a francia gazdák

gazdatüntetés

Fotó: Facebook

Több száz gazda vonult csütörtökön Párizsban és Franciaország több városában a közintézmények elé a mezőgazdasági dolgozókat sújtó adminisztratív terhek miatti tiltakozásul.

A tüntetők már kora reggel utcakövekkel jelképesen eltorlaszolták a mezőgazdasági-, élelmezési és környezetvédelmi kutatóintézet (INRAE) párizsi székházának bejáratát. Donatien Moyson, a Fiatal Gazdák Szakszervezete képviseletében a sajtónak nyilatkozva azt mondta, „ez egy olyan intézmény, amelyet egymilliárd euróval finanszírozunk évente, de cserébe csak a bennünket gúzsba kötő kényszerintézkedéseket kapjuk tőle. Most azért vagyunk itt, hogy a mezőgazdaságot sújtó lépései ellen tiltakozzunk”.

A főváros közelében fekvő Maisons-Alfort városban a gazdák szintén szimbolikusan kartonpapírfalat emeltek egy egészségház bejárata elé.

Nizzában trágyát és birkagyapjút szórtak szét a helyi prefektúra épülete előtt tiltakozó gazdák; Toulouse-ban pedig szalmát hintettek a közintézmények előtti sétányra, majd eltorlaszolták egy helyi vízgazdálkodási irodának, és a Francia Biodiverzitási Hivatal helyi képviseletének is otthont adó épület bejáratát.

Az FNSEA-JA, a gazdák legjelentősebb szakszervezeti szövetségének helyi képviselői az Instagramon úgy kommentálták a megmozdulásokat, hogy „bezárjuk a gazdák munkáját akadályozó bürokráciát”.

Annie Genevard mezőgazdasági, élelmezési és erdészeti miniszter a demonstrációkra reagálva azt mondta,

„határozottan elítéli a tüntetések minden olyan, az emberekre vagy a közvagyonra káros túlkapásait, amelyek veszélybe sodorhatják a gazdák jogszerű követeléseit”.

A miniszter csütörtökön az INRAE vezetőivel folytat tárgyalásokat arról, hogyan lehetne közös válaszokat adni a bürokrácia okozta problémák kezelésére; péntek délelőttre pedig tárgyalásra hívta meg hivatalába az FNSEA-JA képviselőit hogy megbeszéljék, milyen konkrét intézkedésekkel lehetne enyhíteni a gazdák és a mezőgazdasági dolgozók adminisztratív terheit.

Az elégedetlen francia gazdákat képviselő FNSEA-JA második hete folytat országos tiltakozó akciókat. A múlt héten az ellen tüntettek, hogy az Európai Unió a megkérdezésük nélkül tervez együttműködési megállapodást aláírni a dél-amerikai szabadkereskedelmi övezettel (Mercosur).

MTI