A vízügyi igazgatóság tájékoztatása szerint a projektben részt vevő három partnerszervezet egymással együttműködve végzi el a folyó jelenlegi állapotának vizsgálatát.
Szlovákiában a TUKE 25 mintahelyszínen felszíni és felszín alatti vízminőségi kutatás, talajmechanikai, geofizikai és geokémiai vizsgálatok segítségével tárja fel a Sajó vízgyűjtő területén lévő felhagyott bányák potenciális szennyező hatását.
Magyarországon az ME 22, míg az ÉMIVIZIG 10 helyszínen végez hasonló vizsgálatokat. „Az adatokból készült eredmények és kiértékelésük, valamint a vízügyi szerv által koordinált hidrológiai és hidrodinamikai-transzportmodell eredményei alapján közösen készül el a Környezetvédelmi és Kockázatértékelési Tanulmány, mely azonosítja a Sajó folyó vízgyűjtőjére a kockázatok nagyságát és valószínűségét ”– írták.
„A fenyegetettség beazonosítása mellett a tanulmány intézkedéseket ajánl a kockázati elemek kezelésére, és javaslatot tesz egy közös megfigyelőhálózat létrehozására a környezeti katasztrófák megelőzése érdekében” – közölték.
A sajtóanyag szerint a projekt összköltségéből 1,150 millió euró európai uniós hozzájárulás. Az ÉMIVIZIG-re eső támogatás összege 361,272 ezer euró, melyből 289,017 ezer euró uniós támogatás, 72,254 ezer euró nemzeti társfinanszírozás.
A Környezeti hatás- és kockázatkezelés kidolgozása a Sajó folyó vízgyűjtő területének bányászati tevékenységére összpontosítva című projekt várható befejezése 2026. április 30.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
A költési időszak előtt kell elvégezni a környezetvédelmi szempontból érzékeny munkákat
Ökológiai bomba a vizeinkben
Az erdészeti programokkal egyre közelebb kerülünk a klímavédelmi célok eléréséhez
A búvósávok segítenek megőrizni a gyep biológiai sokféleségét
Szakmai együttműködések, új mintaprojektek segítik az erdőtüzek elleni védekezést
Alkalmazkodás nélkül teljesen esélytelen a magyar agrárium
A lápi póc kipusztulása ellen küzdenek a Debreceni Egyetem szakemberei
Szlovák-magyar összefogás a biodiverzitás védelmében
A csemegeszőlő lehet a klímaváltozás egyik nyertese