október 4, 2024

Vigyázzon, fertőzött lehet a kút vize!

ivóvíz víz csap kút

Fotó: Pixabay

A múlt héten tetőzött árvíz már visszavonulóban van. A második felvonás, vagyis a kárelhárítás viszont még csak most kezdődik. Az áradás ugyanis a szemnek sokszor láthatatlan kórokozókat és szennyezéseket sodort magával a szárazföldről és a csatornarendszerekből, ezek pedig az árvízzel akár a fúrt kutak vizébe is belekerülhettek.

Árvízkor a medréből kilépő folyó hemzseg a kórokozóktól, amelyek a szemnek ugyan láthatatlanok, viszont bárkinél komoly fertőzéseket okozhatnak. Magyarországon a magánkutak nagy része sekély mélységű talajvízkút, ezek pedig fokozottan ki vannak téve a felszíni szennyezéseknek. Jelenleg mikrobiológiai szennyezések, fekális eredetű baktériumok, valamint különböző vírusok is előfordulhatnak a kútvizekben, és ha ezt a helyzetet nem kezelik megfelelően, akkor a kórokozók a vízben elszaporodva súlyos fertőzéseket, akár járványokat is okozhatnak – figyelmeztetett közleményében a SYNLAB, melyet a hazipatika.com szemlézett.

Ezért fontos bevizsgáltatni a kútvizeket

Árvízkor a vízzel elárasztott árterek és a közvetlen közelükben lévő területek vannak a legnagyobb veszélyben, de a felszín alatti rétegekben létrejövő vízáramlás miatt a távolabbi kutaknál is okozhat problémákat a szennyezett talajvíz. A fúrt és ásott kutak mindegyikének vizét ajánlatos bevizsgáltatni kémiai és bakteriológiai szempontból az ár elvonulása után, hogy meggyőződhessünk a minőségéről. Olyankor a legfontosabb a vizsgálat, amikor a kút vize be van kötve a házba is, még akkor is, ha házi víztisztító rendszerhez csatlakozik. A megnövekedett terhelés ugyanis kimerítheti a víztisztító rendszert, amely így már nem képes az ivóvíz minőségű víz szolgáltatására.

Az árvíz hatására megnő a talajban a belvíz szintje és nyomása, így akár a folyó medrétől több kilométerre is kialakulhatnak belvizek. A föld alatti vízrendszerek is másképp kezdenek el viselkedni, és a belvízből táplálkozó, sekély talajvizű fúrt kutakba is könnyen belekerülnek ilyenkor a fertőzések, amelyek szagra, ízre sokszor észrevehetetlenek. Éppen ezért ajánlatos minden fúrt kút vizének minőségét árvizet követően bevizsgáltatni” – mondta Póda Tamás, a SYNLAB kereskedelmi és marketingigazgatója.

Így tudod te is megtenni

Laboratóriumi vizsgálat nélkül csupán a víz színe, szaga, valamint zavarossága érzékelhet. A legtöbb problémára tehát csak szakszerű vizsgálatokkal deríthető fény.

A kútvíz vizsgálatakor akkreditált laboratóriumban mikrobiológiai és kémiai vizsgálatokat végeznek annak érdekében, hogy megállapíthassák, hogy a vizsgált paraméterek alapján a víz ivóvíz minőségű-e. Az árhullám levonulása után érdemes legalább két hetet várni, majd fertőtleníteni a kutat. A vízmintavételt a tulaj maga is elvégezheti a kútfej fertőtlenítése után. Egy másfél literes műanyag palackot először 2-3-szor át kell öblíteni a kút vizével, majd megtölteni a vízzel, kis légrést hagyva és eljuttatni a laboratóriumba. Fontos, hogy minél hamarabb eljusson hozzánk a minta, mivel 24 órán belül el kell kezdenünk a feldolgozását. A vizsgálatok körülbelül egy hetet vesznek igénybe. Viszont fontos kiemelni, hogy a kútvizeink minőségére közegészségügyi szempontból fontos odafigyelnünk, nem csak árvizek idején, így ajánljuk vizeink éves vizsgálatát” – ismertette Farkas Bence, a SYNLAB környezetanalitikai üzletágvezetője.