Kiadós csapadékra figyelmeztet a HungaroMet Zrt.; sokfelé 30 milliméternél is több eső eshet szombatig.
A HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán kedden azt írta, szerdán előbb egy hullámzó front, csütörtöktől pedig mediterrán ciklon alakítja Magyarország időjárását, így sokfelé kell számítani kiadós csapadékra a következő négy napban.
Mint írták, szerdán északnyugat, nyugat felől egyre többfelé ered el az eső, de a Dél-Dunántúlon zivatarok is kipattanhatnak. A Dunántúl északi felén-kétharmadán a 24 óra alatt lehulló csapadék mennyisége nagy területen meghaladja a 20 millimétert, kisebb körzetekben átlépheti a 30 millimétert is. Ugyanakkor szerda éjfélig a déli és keleti határ mentén még lesznek száraz tájak is.
Csütörtök hajnalra azonban a front csapadékzónája már oda is elér, de jelentősebb mennyiségű esőre csütörtök délutántól, estétől van kilátás arrafelé is, amikor már az ország fölé húzódó mediterrán ciklon csapadékzónája alakítja Magyarország időjárását. Csütörtökön így az ország délkeleti kétharmadán 10 milliméternél több eső valószínű, majd pénteken országszerte számítani lehet további 10-25 milliméter esőre.
Péntek estétől azonban nyugat felől már szűnni kezd a csapadék, így szombaton az ország döntő részén már csak hátoldali záporok fordulhatnak elő, amelyekből jelentős mennyiség már nem fog esni. Ugyanakkor az északkeleti megyék fölé szombaton még beragadhat a csapadékzóna, így aznap ott még kiadós mennyiség is lehullhat.
Összességében ebben a négy napban tehát az ország döntő részén 30, többfelé 40 millimétert meghaladó csapadékra, zömmel esőre lehet számítani – írták.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Igényfelmérés indul a mezőgazdasági diákmunkáról
Januártól nem lehetnek többé cégvezetők a termelők pénzét eltüntető felvásárlók
Legalább 100 000 fát ültetnek el a Nemzeti Faültetés Napján
Az enyhe időben erősödhetnek a kalászosok
Módosultak a kis összegű állami agrártámogatásokra vonatkozó szabályok
Vádat emeltek egy milliárdos költségvetési hiányt okozó sajtkereskedő céghálózat ellen
Január 1-jétől a felvásárlóknak 30 napon belül ki kell fizetniük a termelőket
2024-ben a mezőgazdasági kibocsátás értéke 8,0 százalékkal elmaradt az előző évitől
145 ezer gazdálkodó kapott támogatási előleget november végéig