Talajaink állapotának meghatározó szerepe van a környezeti minőség alakításában és jelentős hatással van az egészségünkre is – mondta Juhász Anikó, az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára Gödöllőn, a 2024. évi Talajtani Vándorgyűlésen.
Az Agrárminisztérium csütörtöki közleménye szerint a helyettes államtitkár kiemelte, a korábbi támogatási rendszerekkel ellentétben a Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervében megfogalmazott célok közt a vízvédelem mellett kiemelt figyelmet kap a talaj is.
A KAP céljai között hazánk vállalta, hogy 2023-ra, az első támogatási év végére több mint 1 millió hektáron történjen talajkímélő gazdálkodás.
A mezőgazdasági termelők – a különböző támogatási programokon keresztül – ennek háromszorosát, összesen 3 millió hektár esetében vállalták azt, hogy talajvédelmi szempontból előnyös gazdálkodást folytatnak.
Juhász Anikó elmondta, fontos az oktatás, a tudásátadás erősítése, és ebben szerepük van az oktatási intézményeknek, civil szervezeteknek, a Magyar Talajtani Társaság szakmai és kutatási programjainak.
2024-ben zárul a „Talajok évtizede”, amellyel az Nemzetközi Talajtani Unió, az IUSS a talajok fenntartható használatának és védelmének fontosságára hívja fel a figyelmet. Célja, hogy elősegítse a talajok védelmét, a talajminőség javítását és a talajjal kapcsolatos tudományos kutatások támogatását.
„Ezért idén érdemes számot vetnünk: három nagy feladat áll előttünk” – hangsúlyozta Juhász Anikó. A termelők négy természeti erőforrással gazdálkodnak, ezek a víz, a levegő, a biodiverzitás és a talaj. Ebből az első háromnak már van Európai Uniós szabályozása, a talajnak most készül.
A helyettes államtitkár hozzátette, a talaj állapotának felügyeletéről és ellenállóképességéről szóló irányelv javaslatot 2023 nyarán hozta nyilvánosságra az Európai Bizottság.
A tervezet vitája jelenleg is folyamatban van. Kiemelte, kevés olyan szakterület van, mint a talaj, ami az Európai Unióban egy külön kutatási területként jelenik meg, a „Talaj Misszió” keretében.
Hazánk uniós elnöksége alatt kiemelt prioritás, hogy a kelet-közép-európai régió 11 tagállama közösen kapjon egy regionális kutatási alapot, és ebben a négy tématerület közül az egyik a talaj legyen.
Nagy lehetőség lenne ez a hazai talajtani szakembereknek, hogy célzott források segítségével K+F tevékenységet végezzenek – hangsúlyozta.
A Talajtani Vándorgyűlés háromnapos programja fórumot, lehetőséget biztosít a talajtannal és annak rokontudományaival foglalkozó szakemberek szakmai találkozójára. A rendezvényen szakmai elismeréseket vehettek át a talajtan tudományának legjelentősebb hazai képviselői – közölte az Agrárminisztérium.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
A búvósávok segítenek megőrizni a gyep biológiai sokféleségét
Talajmegújító gazdálkodás: megduplázott termés, nincs parlagfű, egészségesebb élelmiszer
Hamarosan benyújthatók az ökológiai gazdálkodás támogatási kérelmei
Már véleményezhető az Ökológiai gazdálkodás támogatása című felhívás
NAK Szántóföldi Napok: a fókusz a klímaváltozáshoz való alkalmazkodáson van
A fecskefészkek védelmére hívják fel a figyelmet
Megkezdődött az agrár-környezetgazdálkodási és ökológiai gazdálkodási támogatások előlegfizetése
Egyes ősgabonáknak kiemelkedő a beltartalmi értékük
Szeptemberben újra ÖKO EXPO Kiállítás és Konferencia