Minden korábbinál nagyobb előnyöket biztosítanak az új Közös Agrárpolitika Stratégia Terv (KAP ST) keretében európai uniós társfinanszírozással induló agrártámogatások azoknak a termelőknek, akik az ökológiai gazdálkodást választják. Az ökológiai gazdálkodás támogatására készült felhívás most kezdődött társadalmi egyeztetésénél az Agárminisztérium várja az érintettek véleményét, hiszen minden észrevétel számít a megfogalmazott célok teljesítése érdekében – hívta fel a figyelmet közleményében az Agrárminisztérium (AM).
A minisztérium kifejtette: az Ökológiai gazdálkodás támogatása című felhívás a jelenleg még konvencionális művelésű területek ökológiai művelés alá vonását és átállását, illetve a már ökológiai művelésbe vont területeken a gazdálkodási mód fenntartását ösztönzi vissza nem térítendő átalánytámogatás formájában.
A támogatási program öt évig tart, 2025. január 1-jén kezdődik, és 2029. december 31-én zárul le.
A kedvezményezettek vállalják, hogy ezen idő alatt a támogatásba vont területeiken – legyen az szántó, gyep, ültetvény – az ökológiai gazdálkodás előírásainak megfelelő gazdálkodást folytatnak.
Az AM emlékeztetett: az idei év végéig tartó, ökológiai gazdálkodást segítő hároméves támogatási programban 3589 termelő 175 423 hektárral vesz részt. 2023-ban Magyarországon az ökológiai gazdálkodásba vont területek nagysága – az átállási területekkel együttesen – elérte a 320 ezer hektárt, amiben jelentős szerepe van a támogatási intézkedésnek.
A felhívás szeptember 27-ig véleményezhető a kap.gov.hu oldalon, ahol a kiírással kapcsolatos minden további dokumentum is megtekinthető.
A társadalmasítás során érkezett észrevételeket a Nemzeti Irányító Hatóság megválaszolja, illetve közzéteszi, lehetőséget teremtve arra, hogy a partnerszervezetek megismerjék egymás véleményét – hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Véleményezhető az agrár-erdészeti rendszerek telepítését és fenntartását segítő pályázati felhívás
Véleményezhetők a terménytisztítók, tárolók, szárítók és vetőmagüzemek fejlesztését támogató pályázati felhívások
Megjelent a tejhasznosítású szarvasmarha-ágazat állatjóléti támogatása
A búvósávok segítenek megőrizni a gyep biológiai sokféleségét
Megjelent az egyedi szaktanácsadási szolgáltatásokat támogató pályázati kiírás
Egyre népszerűbbek a rozé borok Magyarországon
Segítség érkezett az új AKG igényléséhez
Várják a véleményeket a közvetlen termelői értékesítés fejlesztése pályázathoz
Talajmegújító gazdálkodás: megduplázott termés, nincs parlagfű, egészségesebb élelmiszer