december 3, 2024

Libafesztivált rendeznek Kiskunfélegyházán

Kiskunfelegyhazi Libafesztival 2

Kiskunfélegyházi Libafesztivál Facebook

Libából készült ételek versenyével, jubileumi néptánctalálkozóval, Ludas Matyi sakk- és futóversennyel, baromfitermékek vásárával és libamakett-festésével is készülnek a huszonötödik libafesztiválra szeptember közepén Kiskunfélegyházán.

Kovács-Csonka Szilvia, a Móra Ferenc Művelődési Központ igazgatója a programokat sorolva elmondta: a jubileumi libafesztivál szeptember 13-án A kelme titkai című Csordás Katalin viseletkészítő népi iparművész és Szabó Árpád pliszírozó viseletkészítő, illetve Rapavi Réka fotográfus népművészeti kiállításmegnyitójával veszi kezdetét.

A kisgyermekes családokat játszó- és táncházon kívül, fotószínházzal és fakörhintával, Szalóki Ágnes koncertjével, a Langaléta Garabonciások gólyalábas produkciójával, a Fitos Dezső Társulat táncszínházi előadásával, a Móra-udvarban pedig bábszínházi előadásokkal, játékos feladványokkal, és különféle kézműves foglalkozásokkal várják. A Holló László Képzőművész Kör tagjai libamakettfestést hirdetnek, de Kiskunfélegyházára érkezik a vármegyei önkormányzat „Meseföld” élménybusza is.

A Ki mit tud sütni-főzni a libából? elnevezésű megmérettetés zsűrijének elnöke és a verseny házigazdája Bede Róbert mesterszakács és Szőke András filmrendező, humorista lesz. A versenyzők sültek, pörköltek, levesek, illetve egytálételek kategóriában nevezhetnek és ezúttal is kiválasztják a legszebb szakácsnét.

Idén rendezik meg a Kiskunfélegyházi Libafesztivál keretében szeptember 14-én a tizedik Kunsági Néptánc Találkozót, amelyre Csongrádról, Galgahévízről, Lakitelekről, Kiskunmajsáról, Szegedről és Szegvárról is várnak együtteseket a helyi csoportok mellett.

A fesztivál jellegéhez igazodva lesz városnéző túra az idén 250 éves városban, libasimogató, Kézművesek utcája kirakodó vásárral és kézműves bemutatókkal, szerveznek Ludas Matyi sakk- és futóversenyt, véradást, valamint egészségügyi szűrést és tanácsadást.

A gasztronómiai programsorozat kínálatát ezúttal is ismert előadók és együttesek színesítik. Pénteken este Engem nem lehet elfelejteni – Szenes Iván 100 címmel emlékestet tartanak a Don Lázi Swingtet, Szulák Andrea és Vastag Tamás közreműködésével, másnap pedig a Kaukázus Rézágyú koncertjét élvezhetik az érdeklődők. A színpadra lépők között lesz még a Csík Zenekar és a Bagossy Brothers Company.

A programsorozathoz kapcsolódva péntek délelőtt a víziszárnyas-ágazat helyzetéről, állategészségügyi, termelési és piaci kérdéseiről szakmai tanácskozást szerveznek a kiskunfélegyházi városházán. A 12. alkalommal megszervezett találkozón a termelők, a feldolgozók, az ágazathoz szorosan kapcsolódó iparágak, mint a takarmányipar, kereskedelem és a marketing is szerepet kap.

Kiskunfélegyházán és környékén ma is sokan élnek libatartásból, -hízlalásból vagy -feldolgozásból, így családok százai kötődnek valamilyen módon a libához. Munkájuk és az általuk teremtett érték előtt is tisztelegnek a két és fél évtizede életre hívott gasztronómiai és szórakoztató fesztivállal.

A fesztivál programjai ingyenesek, a teljes kínálat a művelődési központ honlapján, a https://mfmk.hu/ oldalon olvasható.

MTI

Címlapkép: Kiskunfélegyházi Libafesztivál Facebook