december 21, 2024

Sikeres volt az idei debreceni Farmer Expo

farmer expo 2024

Érdeklődők a 33. Farmer Expo nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállítás és vásár megnyitóján Debrecenben 2024. augusztus 29-én. MTI/Czeglédi Zsolt

Sikeres volt az idei debreceni Farmer Expo: három nap alatt ötezer négyzetméteren 207 kiállító mutatkozott be, az ország egész területéről, Zalától Szabolcsig érkeztek gazdák a szakmai konferenciákra és bemutatókra, a vásárt mintegy 15 ezer látogató is felkereste – mondta el a zárást követően a vásárigazgató az MTI-nek.

Vaszkó László közölte: elsősorban a tudásátadás volt a céljuk a sok nehézséggel küzdő agrárágazat szereplőinek, a programokat nagy szakmai érdeklődés kísérte.

Kiemelte a sertésekről rendezett tanácskozást, amelyen több mint 180 hazai sertéstartó tekintette át az ágazat helyzetét, de hasonló érdeklődés kísérte az északkelet-magyarországi tejelőtehén-tartók, valamint a juhtenyésztők megbeszélését is.

Utóbbi kapcsán megjegyezte, hogy a bemutatott juh tenyészállatok közül egyet sem kellett hazavinniük a tenyésztőknek, valamennyi új gazdára talált.

Vaszkó László elmondta, hogy a Farmer Expón egymásra találtak az élelmiszerfeldolgozók és a kereskedők. Több mint száz hazai élelmiszerfeldolgozó gazdaság és az áruházláncok képviselői áttekintették, hogyan jelenhetnének meg a magyar termékek a nemzetközi piacokon – ismertette.

A mezőgazdasági gépek piacát viszont a bizonytalanság jellemzi: nem a pénzhiány, hanem a bizonytalan jövőkép miatt csak szerényebb beruházások láthatók ezen a területen – jegyezte meg a vásárigazgató.

Vaszkó László kitért arra, hogy a korábbi négynapos vásárok helyett az idei expo háromnapos volt, és nem kapcsolódott augusztus 20-hoz, mint a korábbi évtizedekben.

A résztvevők álláspontját is figyelembe véve jövőre hasonló módon, augusztus végén rendezik meg a 34. Farmer Expót Debrecenben, amely szintén háromnapos lesz – mondta a vásárigazgató.

MTI