A legtöbb új szabály a szükséges felkészülési idő biztosítása érdekében 2025. január 1-jétől lép életbe
– tette hozzá. Az államtitkár kifejtette, hogy az intézkedés egyik eleme szerint 30 napon belül meg kell majd fizetni a termelők árujának ellenértékét, késedelem esetén a felvásárló bírsággal sújtható.
Rámutatott a helyesen kiállított számla fontosságára, azt a feldolgozónak, felvásárlónak, illetve a forgalmazónak a termék átvételét követően 15 napon belül át kell adni. Ha a helyesen kiállított számlát az átvételt követő tizenöt napon túl bocsátják rendelkezésre, a termék ellenértékét a helyesen kiállított számla kézhezvételétől számított tizenöt napon belül kell rendezni – áll a közleményben.
A szabályozás érinti a zöldség-gyümölcs és gabonatermelőket, továbbá az állattartókat, akiknek érdemes böngészniük a részleteket – javasolta Feldman Zsolt. Szintén az érintettekhez szólva kiemelte, hogy 2025-től indul az új Agrár-környezetgazdálkodási támogatási program, amelynek szakmai előkészítése megkezdődött.
Az agrártárca arra számít, hogy a programban szereplő 1,7 millió hektárnyi terület, a 20 ezer termelővel a továbbiakban is részt vesz majd
– tették hozzá.
Az államtitkár kitért arra is, hogy augusztus végéig a termelők országosan 300 ezer hektárt kevéssel meghaladó földterületre jelentettek aszálykárt. Az eddig aszálykárt jelentett terület 80 százalékát kukorica és napraforgó kultúra foglalja el. Az Agrárminisztérium prioritásként tekint a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást elősegítő jó mezőgazdasági gyakorlatok támogatására – közölte az AM.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Igényfelmérés indul a mezőgazdasági diákmunkáról
Januártól nem lehetnek többé cégvezetők a termelők pénzét eltüntető felvásárlók
Legalább 100 000 fát ültetnek el a Nemzeti Faültetés Napján
Az enyhe időben erősödhetnek a kalászosok
Módosultak a kis összegű állami agrártámogatásokra vonatkozó szabályok
Vádat emeltek egy milliárdos költségvetési hiányt okozó sajtkereskedő céghálózat ellen
Január 1-jétől a felvásárlóknak 30 napon belül ki kell fizetniük a termelőket
2024-ben a mezőgazdasági kibocsátás értéke 8,0 százalékkal elmaradt az előző évitől
145 ezer gazdálkodó kapott támogatási előleget november végéig