Az elmúlt évek átlagát tekintve csaknem 700 termelő mintegy 2800 hektáron 5000-6000 tonna dohányt termelt évente. Az ágazat a feldolgozásban dolgozókkal együtt, mintegy 10 000-12 000 fő részére biztosított megélhetést – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint.
A tárcavezető ismertette, a hazai dohánytermelés Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében összpontosul. Az Agrárminisztérium az idei év tavaszán 2,7 milliárd forint célzott támogatással járult hozzá az ágazatban működő gazdaságok eredményességéhez. Emellett természetesen az érintettek a hazai és uniós forrású egyéb agrártámogatási konstrukciókhoz is hozzáférnek. Így ők is jogosultak lehetnek különböző közvetlen támogatásokra, vagy akár vidékfejlesztési forrásokra is. A tárca az elmúlt években arra törekedett, hogy kiszámítható segítséget nyújtson a dohánytermelőknek, ezzel is segítve a termelés és a szektor kapcsolódó foglalkoztatási képességének megőrzését – tette hozzá Nagy István a közleményben.
A miniszter kitért arra is, hogy tavasszal került sor az uniós szabályok által lehetővé váló úgynevezett bázisfrissítésre. Kiosztották ugyanis a 2018-as éven alapuló történelmi bázisjogosultságokat. Ez lehetőséget teremt arra, hogy hazai költségvetésből, az úgynevezett átmeneti nemzeti támogatások segítségével a korábbiakhoz képest nagyobb arányban juthassanak megfelelő forráshoz a valódi dohánytermelő tevékenységet folyató gazdák – hangsúlyozta az agrártárca vezetője a szaktárca közleménye szerint.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Agrármenedzsment-képzés indul a Pécsi Tudományegyetemen
Raktározási problémák alakultak ki az aratásnál Békés vármegyében
Módosult a kukorica és napraforgó terméshozam előrejelzése
A repce vetéséhez égető szükség van a talaj átnedvesedésére
Földügyi kérdésekben segítséget nyújt tagjainak a NAK
Megújul a termelők védelme, komolyabb segítséget kapnak a gazdálkodók
Megduplázódott a szója vetésterülete hazánkban, de a hazai feldolgozást is fejleszteni kell
Lezárult az Agrártechnológiai Nemzeti Laboratórium fejlesztése
Pult alól árulta a pálinkát a budapesti zöldséges, megfogták