Csaknem 4 milliárd forint keretösszeggel megjelent a Fiatal erdők állománynevelésének támogatása elnevezésű pályázati felhívás a 2027-ig tartó Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv keretei között – jelentette be az Agrárminisztérium (AM).
A konstrukció idén immár a harmadik versenyképes és fenntartható erdőgazdálkodást segítő új támogatási pályázat. A felhívás a fiatal erdők gazdasági értékének növelését célozza olyan eszközökkel, amelyek által az erdők nagyobb mértékben képesek ellátni gazdasági értékteremtő funkciójukat. Az állományok ápolásához, tisztításához kapcsolódó támogatott tevékenységek pozitív hatásai sokszor a jövőben várható fahasználatok során tapasztalhatók. Az erdei termelési potenciál mobilizálását szolgáló tevékenységek támogatott megvalósítása az erdészeti hatóság által nyilvántartásba vett erdőgazdálkodók által lehetséges – írták.
A támogatás mértéke tevékenységtől függően legalább 99 és legfeljebb 193 eurónak megfelelő forintösszeg hektáronként, a támogatási kérelmek benyújtására első alkalommal szeptember 4-től lesz lehetőség – hangsúlyozta az államtitkár a közlemény szerint. A felhívás és az ahhoz kapcsolódó tájékoztató anyagok, mellékletek az AM tematikus weboldalán, a kap.gov.hu-n találhatók. A felületet érdemes folyamatosan nyomon követni, hiszen minden, a pályázati felhívásokkal kapcsolatos információ és változás itt érhető el – tették hozzá.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Véleményezhető az agrár-erdészeti rendszerek telepítését és fenntartását segítő pályázati felhívás
Véleményezhetők a terménytisztítók, tárolók, szárítók és vetőmagüzemek fejlesztését támogató pályázati felhívások
Megjelent a tejhasznosítású szarvasmarha-ágazat állatjóléti támogatása
Megjelent az egyedi szaktanácsadási szolgáltatásokat támogató pályázati kiírás
Szakmai együttműködések, új mintaprojektek segítik az erdőtüzek elleni védekezést
Egyre népszerűbbek a rozé borok Magyarországon
Nagyszabású erdészeti kísérlet kezdődik a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás érdekében
Segítség érkezett az új AKG igényléséhez
Digitalizált szakirodalom segíti az erdészeti kutatásokat