A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei hegyes-erős paprikák vetőmagjait vizsgálták a Szupermenta program legújabb tesztjén, minden követelménynek megfelelt mind a 12 termék – közölte a Nébih.
A Szupermenta a legutóbbi tesztje során összesen 12 kiskerti vetésre szánt vetőmagot vizsgált meg, melyek között négy csávázott és hét hibrid szerepelt. Származásukat tekintve kilenc hazai, három pedig külföldi volt – írták.
A vetőmagoknál a Nébih szakemberei elsősorban a legfőbb minőségi mutatókat: a csírázóképességet, valamint a tisztaságot vizsgálták meg. Ellenőrizték továbbá a tételek idegenmag-tartalmát is, azaz hogy található-e bennük idegen, paprikától eltérő fajú mag. Az eredmények szerint a vonatkozó határértékeknek minden egyes termék megfelelt.
A kedveltségi vizsgálaton olyan fontos szempontok alapján értékelték a termékeket, mint a csomagoláson feltüntetett információk, valamint a felhasználási utasítás megléte és érthetősége. Emellett a hivatal szakértői pontozással értékelték a legfontosabb minőségi mutatók: a csírázóképesség és a tisztaság laboratóriumi vizsgálatainak eredményeit. A végső rangsor a kedveltségi és a hatósági vizsgálat összesített eredményei alapján született meg, a részletes vizsgálati eredmények elérhetők a Nébih Szupermenta termékteszt oldalán.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Igényfelmérés indul a mezőgazdasági diákmunkáról
Januártól nem lehetnek többé cégvezetők a termelők pénzét eltüntető felvásárlók
Legalább 100 000 fát ültetnek el a Nemzeti Faültetés Napján
Az enyhe időben erősödhetnek a kalászosok
Módosultak a kis összegű állami agrártámogatásokra vonatkozó szabályok
Vádat emeltek egy milliárdos költségvetési hiányt okozó sajtkereskedő céghálózat ellen
Január 1-jétől a felvásárlóknak 30 napon belül ki kell fizetniük a termelőket
2024-ben a mezőgazdasági kibocsátás értéke 8,0 százalékkal elmaradt az előző évitől
145 ezer gazdálkodó kapott támogatási előleget november végéig