A tejtermelők hétfőn az uniós tagállamok nemzeti színeire festett tehénszobrokat toltak végig a belga fővároson, hogy megélhetési gondjaik miatt tiltakozzanak.
„Tisztességes tejárban reménykedünk, meg akarjuk mutatni, hogy ez fontos számunkra. Ha azt szeretnénk, hogy a jövőben is legyen európai tejtermelés, akkor szabályozni kell az árat. Ezért jöttünk Brüsszelbe, hogy méltányos árat és jövedelmet követeljünk” – mondta egy dán gazda.
Több uniós országból érkeztek állattartók, hogy egységes árszabályozást követeljenek. Az Európai Tejtanács szerint egy liter tejet
átlagosan 40 eurócentért adnak el a tagországokban, miközben az előállítási költség ennél jóval több.
„Egy olasz vállalat átlagos költségei ma 60-65 eurócent körül vannak literenként. Jelenleg az olasz termelők átlagosan 50 centet kapnak egy liter tejért, vagyis akár 15 centtel is kevesebbet” – magyarázta az olasz tejtermelők képviselője.
A mintegy százfős menet egészen az Európai Bizottság épületéig vonult. A gazdák ugyanis úgy érzik, hogy az uniós vezetők nem hallgatják meg őket – hangzott el az M1 Híradójában.
„A politikusok egy sor szabványról, törvényről, jövőbeli jogszabályról és mezőgazdasági iránymutatásról beszélnek. De a jövedelem nem áll a kérdések középpontjában, pedig számunkra ez a fontos, ezért követelünk méltányos árakat. Most tettekre van szükségünk, nem csak szép szavakra” – nyilatkozta egy francia tejtermelő szövetség elnöke.
Európában az elmúlt hónapokban rendszeressé váltak a gazdatüntetések. Az agrárágazat megélhetési gondjait ugyanis
a bürokrácia és a bonyolult szabályozások mellett az unión kívülről beáramló olcsó, de gyakran ellenőrizetlen mezőgazdasági termékek csak tovább növelik.
Népszerű cikkek a rovaton belül
Igényfelmérés indul a mezőgazdasági diákmunkáról
Januártól nem lehetnek többé cégvezetők a termelők pénzét eltüntető felvásárlók
Legalább 100 000 fát ültetnek el a Nemzeti Faültetés Napján
Az enyhe időben erősödhetnek a kalászosok
Módosultak a kis összegű állami agrártámogatásokra vonatkozó szabályok
Vádat emeltek egy milliárdos költségvetési hiányt okozó sajtkereskedő céghálózat ellen
Január 1-jétől a felvásárlóknak 30 napon belül ki kell fizetniük a termelőket
2024-ben a mezőgazdasági kibocsátás értéke 8,0 százalékkal elmaradt az előző évitől
145 ezer gazdálkodó kapott támogatási előleget november végéig