A rókák veszettség elleni tavaszi vakcinázása március 30-án kezdődik Magyarország déli és keleti vármegyéiben, ahol az immunizálással párhuzamosan ebzárlat és legeltetési tilalom lesz érvényben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Kiemelték, hogy a programba bevont települések vármegyei bontású listája a hivatal honlapján (portal.nebih.gov.hu) is elérhető.
A közlemény szerint
az immunizálás során a vakcinatartalmú csalétkeket kisrepülőgépek segítségével juttatják ki az érintett területekre. A művelet a lakott, sűrűn beépített övezeteket nem érinti.
Az ebzárlat és a legeltetési tilalom elrendeléséről, valamint az egyes területekre vonatkozó konkrét időpontokról az illetékes járási állategészségügyi hivatal és a települési önkormányzat tájékoztatja a lakosságot. A külterületeken plakátok figyelmeztetik majd a kirándulókat.
Rámutattak, hogy a betegség az ország keleti szomszédainál, Ukrajnában és Romániában rendszeresen előfordul, ezen felül az utóbbi időszakban Szlovákia keleti régiójában is több helyen megjelent.
2022-ben Magyarországon szintén megváltozott a veszettséghelyzet,
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, az ukrán határ közelében 2022-ben 4, 2023-ban 16, 2024-ben ezidáig 12 esetben állapították meg a veszettséget a szakemberek. 2022. szeptemberétől Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye elveszítette a betegségtől való mentességét, de az ország többi része továbbra is mentes maradt.
A betegség behurcolása feltehetően természetes úton, a vadállomány Ukrajna felőli mozgásával következett be.
Jelenleg az Ukrajnához közeli területeken a szokásosnál nagyobb a járványügyi kockázat, mivel a háború miatt az ottani állategészségügyi hatóságok nem tudták végrehajtani a rókák vakcinázási programját.
Ezért kulcsfontosságú a hazai állategészségügyi védekező intézkedések fenntartása, úgymint a vadon élő rókák vakcinázása, az ebek kötelező oltása, valamint a veszettség gyanús esetek jelentése az állategészségügyi hatóság felé. Fontos tudni, hogy a betegség gyanújának jelzését jogszabály is előírja. Az idegrendszeri tüneteket mutató, elhullott háziállatok, valamint az elhullottan talált vadállatok esetében az állategészségügyi hatóság gondoskodik a mintavételről – olvasható a Nébih közleményében.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Kiváló minőségű magyar hal jut a karácsonyi asztalokra
A haltermelők az idei karácsonyi szezonra sem terveznek áremelést
Somogy vármegyét is elérte a madárinfluenza
Rohamosan terjed a vírus – Komárom-Esztergomban is azonosították a madárinfluenzát
Baranyát is elérte a madárinfluenza
Kiemelt figyelem a víziszárnyas-ágazaton
Fórumot tartottak a hazai gyapjúhasznosítás új lehetőségeiről
Bács-Kiskunnal már hat vármegyét érint a madárinfluenza-járvány
Neki köszönhető, hogy megmenekült a magyar mangalica