Sokan azért lamentálnak olyan sokat elutazás előtt, mert féltik az otthonukat. Aggódnak azon, hogy mi lesz, ha napokig semmit sem tudnak majd a környezetükről. Vajon mi történik addig, míg a levegőben vannak, vagy éppen egy távoli vidéket járnak? Ezzel az agyalással az a legfőbb probléma, hogy egyrészt sehová sem vezet, másrészt képes megkeseríteni az utazást. Ezért a szervezés mellett, már ami a helyszíneket, az eljutás részleteit illeti, megéri odafigyelni az otthon védelmének garantálására is.
Jó ötlet bekamerázni mindent?
Sokan úgy gondolkodnak, hogy ha bekameráztatják az otthonukat, és ezt az élőben közvetített képet rendszeresen csekkolhatják, akkor bizony a nyugalom adott. Ám ennek az eshetőségnek van egy karakteres hátulütője. Tegyük fel például, hogy a https://www.esky.hu/repulojegy/0/0/ci/bcn/barcelona oldalnak hála a repülőjegy már megvan, az úti cél Barcelona. Közben a bekamerázás is elkészül, mind bel-, mind kültéren. A pakolás befejeződik, az utazás elkezdődik, aztán minden második percben beugrik a gondolat, hogy rá kellene pillantani a kamerákra. Igen ám, de ha ez a késztetés annyira erős, hogy minden mást elnyom, az előbb-utóbb, de a tapasztalatok szerint inkább előbb függőséghez vezethet, mert képtelenség leszakadni a kamerákról. Ha meg dominánsabb az az érzés, hogy nem, nem szabad folyton a lencséken keresztül bámulni a képet, akkor is a téma körül forognak a gondolatok. Vagyis a felhőtlen kikapcsolódásnak lőttek. A bekamerázás azoknak jó ötlet, akiknek nem okoz gondot módjával rápillantani a felvételekre, s egyébként el tudják engedni a félelmeiket.
Mi újság a szomszédokkal?
Kétségtelen tény, hogy az emberi hozzájárulás a leghatékonyabb. Ha a szomszédok kedvesek és megbízhatóak, akkor egyrészt alapjáraton nincsen mitől tartani, mert ők úgyis figyelni fogják a terepet, másrészt erre a feladatra konkrétan fel is kérhetőek. Így pláne félretehetőek az aggodalmak.
Tél vagy nyár?
Az is gyakori elgondolás, hogy jobb télen menni, mert akkor talán kevésbé feltűnő a távollét, míg nyáron élből sejthető, hogy előbb-utóbb eljön a vakációzás ideje. De ennek a fonákját is sokan latolgatják magukban, ami meg úgy hangzik, hogy télen pont azért látványos a távozás, mert mindenki más marad. Most akkor melyik a jó út? Igazság szerint felesleges abból a szemszögből tekinteni erre a kérdésre, hogy melyik esetben kevésbé esélyes a behatolás. Ekkor ugyanis a legkevésbé sem ideális a szemlélet. A nyári kikapcsolódás megszokott variáció, ám akad itt néhány ok, amiért érdemes télen utazni!
Az egyik érv, ami a téli kimozdulás mellett szól, az maga a hangulat. Ha az adventi időszakban esedékes az utazás, az önmagában óriási ajándék. Megéri célzottan is bejárni a környék méltán híres vásárait, hiszen az ünnepi miliő feledhetetlen pillanatokat ígér. Aztán az sem egy elvetendő indok, hogy a télből átrepülni a nyárba nagyon is vonzó forgatókönyv, hiszen miért akkor utazzon az ember a kánikulába, amikor azt idehaza is élvezheti? A meleg idő rajongóinak ez a forgatókönyv vélhetően határozottan vonzó. A harmadik ok, ami mellé persze még számtalan sorakoztatható, hogy a téli periódusban, különösen, ha tervezett útról beszélünk, az árak is kedvezőbbek, mert számtalan országban ez a periódus semmilyen tekintetben sem kiemelt, nem szezon, ezáltal sokkal kedvezőbbek az anyagi feltételek. És még egy bónusz vonzerő a végére: télen többnyire nincsen akkora tömeg! Az adott közeg a maga természetes pulzálásában figyelhető meg, ami óriási ajándék, és ami főszezonban elképzelhetetlen.
Fotók forrása: envato
Népszerű cikkek a rovaton belül
Gyomirtó vegyszerek helyett itt a gyomirtó robot!
Magyar gasztronómia a csúcson: tíz honi étterem nyert el idén Michelin-csillagot
Csongrád lett 2024-ben az Év madárbarát települése
Hatalmas érdeklődés mellett zajlott a jövő agráriumának konferenciája
Megvannak a Virágos Magyarország idei győztesei
A legszebb és legfrissebb fenyőfák idén is a termelői vásárokon kaphatók
Bundesliga tippek a Rabona casino oldalán
A Magyarok Kenyere programban 25 fiatal agrárszakembert díjaztak
Guardiola az angol válogatott élére? Álom és valóság között