december 22, 2024

A kenyér, a krumpli, a rizs sokkal jobban drágult itthon az EU átlagánál

élelmiszer-kenyér-pék-pékség

Fotó: MTI/Komka Péter

Ritkán ad közre az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat olyan összeállítást, mint amit most jelentetett meg: a tojás, a burgonya, a vaj és az olívaolaj árának 2021 óta mért uniós változását közölték. Magyar szemmel nézve az eredmények nem túl érdekesek, egyrészt azért, mert olívaolajat a magyar lakosság alig fogyaszt, így a 75 százalékos áremelkedés sem nagyon érint meg minket, másrészt pedig csak az uniós átlagot jelentették meg, az országos bontásokat nem.

Megnézett a g7.hu ezért tíz másik élelmiszert különösebb prekoncepció nélkül, olyanokat választva, amelyek jellemzőek a magyar bevásárló kosarakban, és amelyekre van használható, európai összehasonlításra is alkalmas adata a hivatalnak. Az Eurostat alapján a kiindulási pont minden esetben 2015. január. Ezt a majdnem kilenc évvel ezelőtti értéket vették 100-nak, és ehhez képest határozzák meg a 2023. szeptemberi értékeket.

Itt két terméket emelünk ki, a kenyeret és a rizst.

A kenyér, amely talán a legalapvetőbb élelmiszer Magyarországon, az eredmény pedig egészen sokkoló. Nem csak a több mint 2,5-szeres szorzó fájó, hanem az is, amennyire a magyar adat kiugrik a mezőnyből.

kenyér drágulás

A rizs – korábbi nemzetközi ár-összehasonlító cikkekből kiderült – például Angliában vagy Németországban az inflációs felfutás előtt is eleve olcsóbb volt a rizs, mint Magyarországon, vagyis azt látjuk a számokból, hogy a magyar árak magasabb szintről nőttek jobban, mint a nyugat-európaiak.

rizs drágulás

Hogy mi a helyzet a vaj, a burgonya, a cukor és más élelmiszerek esetében, látogasson el erre a cikkre.