Az Országfásítási Program sikerét jelzi, hogy meghirdetése óta már több mint 50 ezer hektár új erdő telepítésére pályáztak a magyar gazdák, a Településfásítási Programban pedig már 36 ezer sorfát ültettek el 1350 településen – hangoztatta Nagy István agrárminiszter a Vas vármegyei Pankaszon.
A tárcavezető a szombathelyi Falco Zrt. idei fásítási programjának nyitó rendezvényén általános iskolás gyerekekkel közösen facsemetéket ültetett az Őrségi Nemzeti Park szívében.
Ismertette, hogy az idén további 10 ezer sorfa kerül ki a magyarországi településekre, köztük 78 Vas vármegyei településre. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye után országos szinten Vas vármegyéből érkezett a legtöbb igénylés facsemetékre – jegyezte meg.
A miniszter szavai szerint hasonlóan sikeres az Újszülöttek erdeje program is, az Agrárminisztérium elkötelezettségét mutatja, hogy a vármegyében gazdálkodó állami erdészeti társaság, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. 2020 óta a mintafásítási programok keretében 545 ezer darab facsemetét ültetett el a térségben.
„De nem pusztán az erdőterületek nagyságát növeljük, hanem elkötelezettek vagyunk, hogy szemléletformáló és edukációs programokkal a fiatal generációknak is megtanítsuk az erdő szeretetét” – hangoztatta.
A tárcavezető szólt arról is, hogy a minisztérium kiemelt figyelmet fordít a kutatási tevékenységre, amelyek eredményeit a klímavédelemben és az azzal szorosan összefüggő erdőalapú körforgásos gazdaságban is fel tudják használni a szakemberek.
„Az is vállalásunk, hogy a közös agrárpolitika – 2023 és 2027 között tartó – ötéves időszakában minden eddiginél többet, mintegy 310 milliárd forintot fordítunk a magyar erdőkre” – jelentette ki.
Nagy István hangsúlyozta: ugyanez a felelős hozzáállás jellemzi a FALCO Zrt. működését is, amelynek szakemberei az erdőre, a fára nem egyszer használatos alapanyagként tekintenek, hanem tisztelettel és gazdaságosan használják; fák ültetésével gondoskodnak az utánpótlásról, és a legújabb technológiák alkalmazásával, folyamatos fejlesztéssel biztosítják a hulladék faanyagok újrahasznosítást.
A FALCO Zrt., a Kronospan Alapítvány és a Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Szeretetszolgálatáért Alapítvány közös szervezésében csütörtökön 350 vasi kisdiák kapcsolódott be a közös élményt adó, szemléletformálásnak szánt faültetésbe.
A Kronospan cégcsoporthoz tartozó FALCO Zrt. 25 ezer fa elültetését tervezi az idén, a kezdeményezésüket a Vidékfejlesztési Program keretében hazai költségvetési és európai uniós forrásokból az Agrárminisztérium is támogatja – mondta köszöntőjében Eller Szilárd, a FALCO Zrt. ügyvezető igazgatója.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Digitalizált szakirodalom segíti az erdészeti kutatásokat
A legszebb és legfrissebb fenyőfák idén is a termelői vásárokon kaphatók
Az EP egy évvel elhalasztaná az erdőirtásról szóló jogszabály rendelkezéseinek hatályát
Országos erdészeti fórumsorozatot indít a NAK
Átadták Magyarország első hűtött erdészeti magtárolóját
Jelentős összegre pályázhatnak az erdőtüzek károsultjai
Erdészeti Szakértői Hálózat segíti a gazdákat
Ez történik a talajban, ha egy szántóföld helyére erdőt telepítenek
Megjelent a fiatal erdők állománynevelését támogató pályázati felhívás