Az Európai Bizottság 100 millió euróval támogatja öt uniós tagország termelőit, akik egységesen kiálltak azért, hogy Európa belső piacait megvédjék az ukrán gabona által okozott negatív hatásoktól – nyilatkozta Nagy István agrárminiszter Luxemburgban.
Az uniós tagállamok mezőgazdaságért felelős minisztereinek tanácskozása keretében adott nyilatkozatában Nagy István elmondta: a támogatás elérése nagy küzdelem volt, hiszen nemzeti hatáskörben kellett az érintett tagállamoknak fellépniük, hogy Brüsszel érzékelje az ukrajnai gabona kockázatainak jelentőségét.
„Az öt uniós tagállam, Magyarország Bulgária, Lengyelország, Románia és Szlovákia egységesen fellépett, így meghátrálásra tudtuk késztetni a brüsszeli bürokráciát. Hajlandóak voltak foglalkozni érdemben is azzal, hogy közös európai megoldást kell keresni a gazdák védelme érdekében és a belső piacok védelme érdekében”
– mondta el az agrárminiszter.
Kiemelte: a bizottsággal folytatott tárgyalások eredményeként
a magyar gazdák 15,93 millió eurót kapnak, hogy a raktározási költségeiket és az eladatlan készleteik miatt elszenvedett káraikat mérsékelni tudják.
Nagy István ugyanakkor hozzátette: hogy az összeg magában nem túl nagy, tulajdonképpen „szimbolikus gesztus”, de „olyan eredmény, amit a jövőben is értékelni kell”.
„A hétfői döntés egyértelmű visszaigazolása annak, hogy megérte az öt határ menti tagállamnak kiállnia az érdekeiért. Hiszen ha csak jelképesen is, de a bizottság elismerte, hogy a határ menti tagállamok gazdálkodóira súlyos plusz teher járul, amelyeket muszáj enyhíteni” – hangoztatta.
Az agrárminiszter azt is elmondta, hogy kedden folytatódik a tanácsülés, ahol újra napirenden lesz az Ukrajnával folytatott mezőgazdasági kereskedelem kérdésköre. Ezért az ülés előtt személyesen is egyeztet az öt agrárminiszter, hogy továbbra is közös cselekvési tervvel tudjanak föllépni, és megvédeni országaik termelőit.
„Az öt tagország együttműködése, szilárd elhatározása egyelőre megbonthatatlan, nem tudnak éket verni közénk” – fogalmazott Nagy István. Hozzátette: minden erejükkel küzdenek, hogy jogszabályi eszközökkel olyan garanciákat kapjanak, amellyel meg tudják védeni a belső piacukat, és gyakorlatilag egész Európa hagyományos mezőgazdaságát.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Igényfelmérés indul a mezőgazdasági diákmunkáról
Januártól nem lehetnek többé cégvezetők a termelők pénzét eltüntető felvásárlók
Legalább 100 000 fát ültetnek el a Nemzeti Faültetés Napján
Az enyhe időben erősödhetnek a kalászosok
Módosultak a kis összegű állami agrártámogatásokra vonatkozó szabályok
Vádat emeltek egy milliárdos költségvetési hiányt okozó sajtkereskedő céghálózat ellen
Január 1-jétől a felvásárlóknak 30 napon belül ki kell fizetniük a termelőket
2024-ben a mezőgazdasági kibocsátás értéke 8,0 százalékkal elmaradt az előző évitől
145 ezer gazdálkodó kapott támogatási előleget november végéig