Az elmúlt hetek esős időjárása országszerte elég csapadékhoz juttatta a talaj felső rétegét, az aszály jelei a Tiszántúl északi felén is megszűntek, ám a nedvesség a sűrűbb állományú őszi vetésekben a kórokozóknak is kedvez – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) honlapján közzétett agrometeorológiai összefoglalóban.
Esőre különösen a Tiszántúl északi részének volt szüksége, itt már az aszály jelei mutatkoztak. Jelenleg a Duna-Tisza közének déli részén, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár megye egyes részein a legszárazabb a talaj – derül ki az OMSZ csapadék- és talajnedvesség-összesítő ábráiból. Jelezték, hogy az eső eloszlása a következő napokban is egyenletlenül alakul, majd a hét végén mérséklődik a csapadékhajlam, ám ekkor a déli országrészben még kialakulhatnak zivatarok.
Hozzátették, hogy az őszi vetések jellemzően jó állapotban vannak, a hőmérséklet is megfelelő. A kukoricát és a napraforgót épp jókor érte a csapadék, bár a vetések időpontjától, a növények fajtájától és az agrotechnikától függően nagyok a különbségek a táblák között.
Az OMSZ szerint a nagy meleg most nem tenne jót az ültetvényeknek, de erre továbbra sem kell készülni, jövő hét elején kissé vissza is esik a hőmérséklet, a többfelé megerősödő szél akadályozhatja is a növényvédelmi munkákat – írták.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Igényfelmérés indul a mezőgazdasági diákmunkáról
Januártól nem lehetnek többé cégvezetők a termelők pénzét eltüntető felvásárlók
Legalább 100 000 fát ültetnek el a Nemzeti Faültetés Napján
Az enyhe időben erősödhetnek a kalászosok
Módosultak a kis összegű állami agrártámogatásokra vonatkozó szabályok
Vádat emeltek egy milliárdos költségvetési hiányt okozó sajtkereskedő céghálózat ellen
Január 1-jétől a felvásárlóknak 30 napon belül ki kell fizetniük a termelőket
2024-ben a mezőgazdasági kibocsátás értéke 8,0 százalékkal elmaradt az előző évitől
145 ezer gazdálkodó kapott támogatási előleget november végéig