december 3, 2024

Hatszáz vidékfejlesztési pályázatot jelentettek meg a Leader akciócsoportok

Ez év végéig a Leader helyi akciócsoportok az összes, helyi fejlesztési stratégiáin alapuló vidékfejlesztési felhívásukat...
falu

Ez év végéig a Leader helyi akciócsoportok az összes, helyi fejlesztési stratégiáin alapuló vidékfejlesztési felhívásukat megjelentetik, jelenleg a tervezett 620 pályázatból már 603 elérhető a térségi szereplők számára, a helyi kezdeményezések támogatására a Miniszterelnökség mintegy 41,3 milliárd forintot különített el a Vidékfejlesztési programban.

A tájékoztatás felidézi: Magyarországot 103 Leadar helyi akciócsoport fedi le, amelyek már rendelkeznek a Miniszterelnökség által elfogadott helyi fejlesztési stratégiával. Az akciócsoportok a stratégiákon keresztül koordinálják az illetékességi területükre jutó fejlesztési források felhasználását a 2020-ig tartó időszakban annak érdekében, hogy a helyi igényeknek megfelelő projektek, fejlesztések valósuljanak meg.

A stratégiákban foglaltak megvalósítására az akciócsoportok által előkészített helyi pályázati felhívások megjelenése folyamatos és év végéig az összes kiírás megismerhetővé válik. A támogatási kérelmek benyújtására a pályázatok megjelenésétől számított 60 napot követően nyílik lehetőség. A felhívásokat az érdeklődők a Magyar Államkincstár honlapján, valamint a területileg illetékes Leader helyi akciócsoport elektronikus felületén érhetik el – tartalmazza a tájékoztatás.