A tárcavezető hangsúlyozta, a gazdák tájékoztatása érdekében az Agrárminisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szakemberei országjárást tartanak.
Legutóbb Nagy István számolt be a kalocsai és környékbeli gazdáknak a 2027-ig tartó időszakra az Európai Unió által előírt fontos változásokról. Hozzátette,
a szaktárca célja, hogy áprilisra, az egységes kérelmek benyújtási időpontjára a termelők megismerjék a lehetőségeket és a feltételeket.
Nagy István kifejtette, ezeken a fórumokon a gazdáknak elmondják az őket érintő legfontosabb újdonságokat, a támogatások igénybevételének legfőbb kritériumait, és lehetőségük van feltenni a kérdéseiket is.
Ezen felül a szaktárca és a NAK felkészíti a falugazdászokat és a szaktanácsadókat is, akikhez a gazdálkodók bátran fordulhatnak, sőt, tájékoztató anyagokat és videókat is közzétesznek. Saját honlapja lesz az agrártámogatási rendszernek, amelyen minden fontos információt elérhetnek majd az érdeklődők.
A miniszter leszögezte, hogy minden lehetséges eszközzel a gazdák mellett állnak, minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy az információt minél több termelőhöz eljuttassák.
A tét nagy, hiszen a tavasszal benyújtható egységes kérelmekkel öt jogcímen összesen 1340 millió euró közvetlen terület- és állatalapú támogatás igényelhető.
Közösségi oldalán a tárcavezető arról is beszélt, hogy a gazdák pénzügyi támogatása biztosított, a KAP Stratégiai Terv keretében 5377 milliárd forint érkezik a magyar agrárium finanszírozására 2027-ig. A terv középpontjában a mezőgazdasági és élelmiszeripari fejlesztések és a generációváltás ösztönzése áll.
Lényeges, hogy a gazdák 2023-ban tájékozottan döntsenek, behatóan ismerjék a támogatási elemeket, hogy élni tudjanak ezekkel a történelmi lehetőségekkel. „Ennyi forrás még sosem állt a mezőgazdaság rendelkezésére, bízom benne, hogy nagyon sikeres támogatási időszakot fogunk zárni” – fejezte be Nagy István.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Véleményezhető az agrár-erdészeti rendszerek telepítését és fenntartását segítő pályázati felhívás
Véleményezhetők a terménytisztítók, tárolók, szárítók és vetőmagüzemek fejlesztését támogató pályázati felhívások
Megjelent a tejhasznosítású szarvasmarha-ágazat állatjóléti támogatása
Megjelent az egyedi szaktanácsadási szolgáltatásokat támogató pályázati kiírás
Egyre népszerűbbek a rozé borok Magyarországon
Segítség érkezett az új AKG igényléséhez
Várják a véleményeket a közvetlen termelői értékesítés fejlesztése pályázathoz
Hamarosan benyújthatók az ökológiai gazdálkodás támogatási kérelmei
November végétől pályázhatnak az új AKG-ban való részvételre a szőlőtermelők