december 3, 2024

A zöldségtermesztők számára nehéz körülmények között is nőtt a DélKerTÉSZ árbevétele

DélKerTÉSZ

Fotó: DélKerTÉSZ Facebook oldala

Kihívásokkal teli volt az idei szezon a magyar zöldségtermesztőknek: aszály, klímaváltozás, energiaválság, a műtrágya és az üzemanyag árának drágulása és a folyamatosan emelkedő kamatok miatt, ennek ellenére a DélkerTÉSZ árbevétele szeptember végéig több mint 4 milliárd forinttal nőtt éves szinten, elérte a 15 milliárd forintot – mondta a termelő és értékesítő szövetkezet elnöke sajtótájékoztatón, Budapesten.

Nagypéter Sándor kiemelte: a termelői árak a fehér paprikánál 42 százalékkal, a paradicsomnál csaknem 40 százalékkal, a paradicsomkülönlegességeknél 10-25 százalékkal emelkedtek, ami főként az energia- és az inputanyagárak növekedésével magyarázható.

Véget ért az olcsó élelmiszerek korszaka, a zöldségek és a gyümölcsök magasabb árára kell felkészülni a jövőben, mert hosszú távon nem lehet számolni az energiaárak és így az inputanyagok árának jelentős csökkenésével – mutatott rá. Sokak számára gazdasági okokból háttérbe szorul az utazás és vendéglátás, és inkább élelmiszerre, az alapvető szükségletekre költenek majd az emberek – fejtette ki.

A klímaváltozás és a megváltozott gazdasági körülmények hatásait igyekeznek fejlesztésekkel tompítani, a következő 7 évben (2023-2029) mintegy 17 milliárd forint beruházással szeretnék hatékonyabbá tenni a zöldségtermelést – hangsúlyozta.

Ennek része a legnagyobb beruházásuk, a jövőre elkészülő 2,7 milliárd forintból épülő, több mint 10 ezer négyzetméteres komplex logisztikai csarnok, amelyben robotizációval oldanák meg a raktározást. Terveik szerint néhány éven belül a jelenlegi 24-25 ezer tonnás termelésük 28-31 ezer tonnára nő – mondta az elnök.

A projekt része a termelési logisztika digitalizációja is, továbbá a növényápoláshoz és termeléshez kapcsolódó gépek beszerzése, valamint hűtőházak, termálkutak, öntözőkutak kialakítása, napelemek és hőszivattyúk telepítése. A környezetvédelmet és a klímacélokat is fontosnak tartják, így igyekeznek csökkenteni a fosszilis energia felhasználását, ezért 2019 óta 500 kilowattnyi napalemet telepítettek, illetve mivel a dél-alföldi régió jó adottsága a geotermikus energia, így ezt is szeretnék kihasználni – ismertette Nagypéter Sándor.

Elmondta, hogy a DélkerTÉSZ szakértői szerint az ilyen fejlesztések megfelelő finanszírozásához szükség lenne egy, a Növekedési Hitelprogramhoz (NHP) hasonló kamatozású kifejezetten mezőgazdasági vállalkozásoknak szóló jegybanki vagy állami programra.

A szövetkezet 20 éve elsősorban áruházláncokba szállít belföldön és külföldön is, elsősorban a Lidlbe, a Penny-be, a Tescóba, a Sparba és az Auchanba, de a legjelentősebb a diszkont áruházláncokba való szállítás – mondta az elnök.

Exportjuk nagy része Csehországba, Szlovákiába, Romániába, Bulgáriába és Németországba megy. Ennek értéke novemberre meghaladta a 3 milliárd forintot, amely a tavalyit 1 milliárd forinttal haladja meg.

A Délalföldi Kertészek Szövetkezete 2002-ben alakult meg, és csaknem ötszáz tagjának – szentesi és környékbeli termelők, családi gazdaságok, társvállalkozók – tevékenységét fogja össze.

A kínálatuk nagy részét a paprikafélék – étkezési fehér paprika, kápia paprika, hegyes erős paprika – alkotják, de emellett paradicsomot, kígyóuborkát, fejes káposztát és kínai kelt is termesztenek.

Tavaly a szentesi paprika – ide tartozik a fehér töltenivaló (TV), a hegyes erős, a kápia, pritaminpaprika és paradicsomalakú paprika – bekerült a hungarikumok közé. Termelőik több mint 90 százalékban üvegházas és fóliás termeléssel dolgoznak, eladásaikat túlnyomórészt a kiskereskedelmi értékesítésre alapozzák.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a DélKerTÉSZ éves nettó árbevétele 2020-ban 12,8 milliárd forint, 2021-ben 15,2 milliárd forint volt. Adózott eredménye 2020-ban 36 millió forintot, 2021-ben 53,9 millió forintot tett ki.

MTI