Október 17-től Magyarország – az elmúlt évekhez hasonlóan – a közvetlen támogatások esetében megindítja az előlegfizetést a gazdálkodók számára – jelentette be az Agrárminisztérium (AM).
A közlemény szerint az uniós finanszírozású közvetlen támogatások esetében idén is lehetővé válik, hogy az egységes kérelmet benyújtó gazdálkodók előlegfizetésben részesüljenek. Ennek révén nyújt segítséget a kormányzat, hogy az őszi munkákat zavartalanul el lehessen végezni, a termelők pénzügyi stabilitása, likviditása biztosítható legyen.
A minisztérium hangsúlyozta, továbbra is prioritást élvez, hogy minél több termelő részesülhessen előrehozott kifizetésben, és minél több jogcímen megkezdődjön az utalás. Az előzetes becslések alapján több mint 300 milliárd forint kifizetésére nyílik majd lehetőség. Az előlegfizetés október 17-től november végéig tart, december elejétől már a részfizetés időszaka kezdődik.
A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint a kérelmek feldolgozása folyamatos, a szükséges ellenőrzési és adminisztratív folyamatok ütemezetten haladnak. Az előlegfizetéshez szükséges jogszabály határidőre történő megjelentetéséről az Agrárminisztérium gondoskodik.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Igényfelmérés indul a mezőgazdasági diákmunkáról
Januártól nem lehetnek többé cégvezetők a termelők pénzét eltüntető felvásárlók
Legalább 100 000 fát ültetnek el a Nemzeti Faültetés Napján
Az enyhe időben erősödhetnek a kalászosok
Módosultak a kis összegű állami agrártámogatásokra vonatkozó szabályok
Vádat emeltek egy milliárdos költségvetési hiányt okozó sajtkereskedő céghálózat ellen
Január 1-jétől a felvásárlóknak 30 napon belül ki kell fizetniük a termelőket
2024-ben a mezőgazdasági kibocsátás értéke 8,0 százalékkal elmaradt az előző évitől
145 ezer gazdálkodó kapott támogatási előleget november végéig