Közel száztízezer mezőgazdasági és élelmiszer-feldolgozó vállalkozás számára is elérhetővé vált a rezsicsökkentett energiaár, miután az európai energiaválság hatásainak tompítása érdekében a kormány a lakosság mellett a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak is lehetővé tette a villamosenergia-rezsicsökkentést.
Nagy István agrárminiszter szerint a kormány számára kiemelten fontos, hogy a hazai élelmiszerellátáson belül minél nagyobb arányban jelenjenek meg a Magyarországon előállított élelmiszerek.
A villamosenergia-rezsicsökkentés az e téren már elért eredmények megőrzését és további előmozdítását biztosíthatja.
A mezőgazdaságban és az élelmiszer-feldolgozás területén működő vállalkozások számára kedvező változást tartalmazó kormányrendelet részleteit kifejtve Nagy István elmondta, hogy a
most biztosított lehetőséggel a legfeljebb tíz főt foglalkoztató és 4 milliárd forintnál alacsonyabb éves nettó árbevétellel, vagy mérlegfőösszeggel rendelkező mezőgazdasági és élelmiszeripari kis- és középvállalkozás élhet.
Kiemelt cél, hogy a hazai élelmiszer-ellátáson belül minél nagyobb arányban jelenjenek meg a Magyarországon előállított élelmiszerek.
A tárcavezető szerint a zökkenőmentes átállás érdekében érdemes minél hamarabb megtenni a szükséges lépéseket
Nagy István jelezte: a villamosenergia rezsicsökkentésre jogosult vállalkozások az egyetemes szolgáltatóval határozott idejű, legfeljebb 2022. június 30-ig tartó villamosenergia vásárlási szerződést köthetnek.
A kormányrendelet pontosan meghatározza a meglévő villamosenergia vásárlási szerződések megszűnésének, valamint az új, egyetemes szolgáltatóval kötendő szerződések szabályait.
A zökkenőmentes átállás érdekében érdemes minél hamarabb megtenni a szükséges lépéseket a meglévő szerződések megszüntetése érdekében, és jelezni az igényt az egyetemes szolgáltatónak – hívta fel a figyelmet az Agroinforum tudósítása szerint Nagy István.
Címlapkép: MTI/Varga György
Népszerű cikkek a rovaton belül
Véleményezhető az agrár-erdészeti rendszerek telepítését és fenntartását segítő pályázati felhívás
Véleményezhetők a terménytisztítók, tárolók, szárítók és vetőmagüzemek fejlesztését támogató pályázati felhívások
Megjelent a tejhasznosítású szarvasmarha-ágazat állatjóléti támogatása
Megjelent az egyedi szaktanácsadási szolgáltatásokat támogató pályázati kiírás
Egyre népszerűbbek a rozé borok Magyarországon
Segítség érkezett az új AKG igényléséhez
Várják a véleményeket a közvetlen termelői értékesítés fejlesztése pályázathoz
Hamarosan benyújthatók az ökológiai gazdálkodás támogatási kérelmei
November végétől pályázhatnak az új AKG-ban való részvételre a szőlőtermelők