A hortenzia az egyik legkedveltebb díszcserje, impozáns virágai miatt nyár közepétől egészen a nyár végéig a kertünk látványos dísze. A gondozása nem bonyolult, ha megfelelő módon és időben metsszük, kielégítő mennyiségben hozza a virágait.
A hortenzia (Hydrangea) számos fajtája megtalálható a kertekben, a gömb és tányér alakú hortenzia mellett a kúszó hortenzia és a bugás hortenzia is gyakori.
Hortenzia metszése
Egyes fajtáinak rendszeres metszésre van szüksége, míg más fajok csak időnként és kis mértékben igénylik. Ha rendszeresen metsszük, azzal nem csak a bokor lesz formásabb, de erőteljesebb fejlődésre is ösztökélhetjük. A gömbvirágzatúak metszési ideje a tél végére és a kora tavaszra esik, de a kúszó fajtának és a tányér hortenziának a nyár vége, az elvirágzását követő időszak ajánlható. Tavasszal, ha fagykár jeleit látjuk a növényünkön, akkor az első sértetlen rügypárig feltétlen metsszük vissza a vesszőket, és bátran szabaduljunk meg a szabálytalanul növekedő és földre hajló ágaitól is.
Tányérvirágzatú hortenziák
A tányérvirágzatú hortenziák jóval szívósabbak, mint a gömbvirágzatú fajták, ezért a metszését már az elvirágzása után is megtehetjük: a virágzata alatt lévő második levélpárig bátran nyessük vissza.
Gömbvirágzatú hortenziák
A gömbvirágzatú hortenziáknál a télen kifejezetten ajánlott a növényen hagyni pár elszáradt virágot, mivel a kifejlődő új rügyeinek fagy elleni a védekezését szolgálja. Tavasszal nincs egyéb teendőnk, mint a virágot tartó szárat az első pár egészséges rügyéig metsszük vissza.
Kúszóhortenziák
A kúszóhortenziák esetében az elvirágzást követően végezzük el a metszést, azonban a virágot tartó szárat ne, csak a túlnőtt hajtásait vágjuk vissza.
Bugás hortenziák
A bugás hortenziák esetében tavasszal van szükség az elhalt vesszők lemetszésére. Ez a fajta is egyre népszerűbb, a kúphoz hasonló virágai pedig az új hajtásokon fognak kifejlődni.
Teendők a több éves hortenziabokrokkal
A több éves gyenge és elhanyagolt bokrokat megfiatalíthatjuk úgy, hogy tövig visszametsszük az összes hajtását, igaz ebben az esetben virágzásra csak egy év kihagyás után számíthatunk. Úgy is serkenthetjük a virágzást, ha csak pár idősebb vesszőt vágunk vissza egészen a tövéig.
Hortenzia szaporítása
A hortenzia nyár elejétől őszig díszíti hatalmas gömb formájú virágaival a kerteket, de gyakran láthatjuk előkertekben és térhatárolóként. Szaporításával érdemes próbálkozni, akár tőosztással, dugványozással, vagy bujtással, de kezdőknek leginkább a dugványozás ajánlható.
A hortenzia (Hydrangea) szaporítása és ideje függ az alkalmazott módszertől, a dugványozást megtehetjük nyáron, a tőosztásra pedig az ősz az ideális időszak, a bujtásra pedig a nyugalmi állapot a kedvező. Egy hónap várakozás után kiderül az eredmény, viszont az első évben télen mulcsozással védeni kell a fiatal növényünket.
Dugványozás
A dugványozásra alkalmas a nyár eleje és közepe, kifejlett anyanövényre, gyökereztető hormonra, és laza szerkezetű ültetőközegre van szükség. Vágjunk le keskeny (szívószál átmérőjű) 15 cm-es vesszőt, és szedjük le az alsó leveleket. Mártsuk bele a vesszőt egy cm mélyen a gyökereztető hormonba, majd ültessük el földbe. A tetejére szórhatunk egy kevés homokot (a penészedés ellen). Öntözzük meg jól, majd fedjük be cserepet zacskóval, hogy ne száradjon ki, de a leveleket ne érje. Helyezzük árnyékba néhány hétre, és minden nap öntözzük meg. A meggyökeresedett növényt célszerű mihamarabb elültetni.
Tőosztás
Tőosztással maximum 3 részre osztható a növény, a kiásott töveket bontsuk szét, és az egészséges hajtásokat ültessük megfelelő távolságban egy közepesen mély ültetőgödörbe, vagy nagyobb cserépbe.
Bujtással
Kevésbé gyakori módja a hortenzia szaporításnak, azonban érdemes vele próbálkozni a növényünk nyugalmi állapotában. Egy alsó vesszőt helyezzük egy mély árokba oly módon, hogy a felső fejlettebb rügyei legyenek szabadon. Ha megfelelő a talaj kémhatása, víz és tápanyagtartalma, akkor egy vesszőből (bujtásból) egy új hortenzia növény fog kifejlődni.
A cserepes hortenzia
A hortenzia a kertek egyik legpompásabb virágú cserjéje, azonban azoknak sem kell lemondani erről a bámulatos növényről, akik nem rendelkeznek kerttel, hiszen cserepes hortenziák is kaphatók. A lakás belterében sem bonyolult a tartása. Összegyűjtöttünk olyan praktikákat, amelyekkel garantáltan sokáig élvezhetjük: például ügyeljünk a rendszeres és bőséges öntözésére, és az elnyílt virágait rendszeresen levágjuk le.
A cserepes hortenzia jellemzői
A cserepes hortenzia (Hydrangea macrophylla) ma már a legtöbb árudában és egyes barkácsáruházak polcán is megtalálható, különböző színekben és méretben – általában 30-40 cm-es növénymagasságban kapható. Dekoratív, gömb alakú virága sokáig a lakás díszévé válhat, jól érzi magát fényes, tűző naptól védett helyeken, de nyárra a szabadba is telepíthető.
Tippek a cserepes hortenzia gondozásához
A cserepes növény jól érzi magát a világos ablakokban, de a tűző naptól feltétlenül védjük. A nagy felületű levelei miatt rendszeresen kell öntözni, a száraz levegőjű lakásokban célszerű helyi párásítást alkalmazni. Az öntözéssel kapcsolatos fontos tudnivaló, hogy lágy (forralt és langyosra hűtött) víz a legideálisabb, kemény víz a leveleinek sárgulását okozhatja. A pangó vizet nem kedveli, azt mindig távolítsuk el az edénye alól.
Ügyeljünk a gyökérlabdák rendszeres és bőséges öntözésére, de jól látható, ha nem megfelelő a talaj nedvességtartalma, mivel a növényünk összeesik, és a levelei is lekókadnak. A bőséges bimbósodást elősegíthetjük azzal, ha az elnyílt virágait rendszeresen levágjuk. Tavasztól őszig kéthetente javasolt alacsony foszfortartalmú tápoldattal is locsolni.
Hogyan őrizhető meg a hortenzia kék színe?
A hortenzia kedvelt dísznövény, különösen a kék színben pompázó cserje népszerű. Gyakori probléma, hogy a cserepes virágzó cserjék otthoni körülmények között hamar elvesztik a színűket, és a megfelelő elhelyezés és öntözés ellenére tönkre mennek.
A hortenzia (Hydrangea macrophylla) alapvetően nem igényel sok gondozást, ennek ellenére a kezdő kertészek gyakran szembesülnek azzal, hogy a multiláncok polcain látható virágzó cserje rövid idő multán elpusztul. Szintén problémát okoz a megfelelő föld kiválasztása, illetve a színének az elvesztése.
A hortenzia a mészben szegény, enyhén savanyú talajban érzi jól magát, a sokak számára kellemes kék szín azonban a talaj pH-értékének függvényében alakul ki, általában savanyú talajon (pH-érték 4,0-5,0 között). A kék szín intenzitása függ a talajban lévő alumínium sók koncentrációjától. A virág szirmaiban a kék pigmentek mennyisége 5,0 pH érték alatt, és a talaj magas alumínium koncentrációja esetén alakul ki nagyobb mennyiségben.
Lehetőség van különféle tápokkal alumínium-szulfát tartalmú táppal a talaj utólagos és folyamatos savanyítására. Ha rózsaszín árnyalatra szeretnénk váltani, ebben az esetben a pH-értéket 6,0-7,0 közé próbáljuk meg beállítani a talaj lúgosításával.
Miért megy tönkre a hortenzia a kihelyezést követően?
Általánosságban elmondható, hogy a multik polcain kedvező áron kapható hortenzia cserjék nem hazai szabadföldi kertészetekből, hanem távoli helyszínekről származnak. A termesztés jellemezője a kiegyenlített klímán történő nagyipari szintű üvegházas és fóliás termesztés, ahonnan bekerül a klimatizált levegőjű bevásárlóközpontba. A természetes fényt és légmozgásokat nélkülöző növény számára a hazai kertben még árnyékba helyezve is különösen kánikula idején hatalmas stresszt jelent a kitelepítés.
Mi a teendő, ha lekonyultak a hajtások?
Amennyiben azt tapasztaljuk, hogy az árnyékos hely, és megfelelő öntözés ellenére az ágak nem jönnek rendbe, lekonyulnak, akkor érdemes legalább hat rügypárig visszametszeni a cserjét. Habár a virágokról egy időre le kell mondani, érdemes a drasztikus döntést meghozni, mivel a virágzás a növény számára rengeteg tápanyagot és vizet igényel. A visszametszéssel a gyökerek lehetőséget kapnak a regenerálódáshoz, és az új körülményekhez való alkalmazkodáshoz. Tudni kell, hogy a hortenziát mindig metszeni kell, azonban a különböző hortenzia fajták metszési ideje különböző.
Népszerű cikkek a rovaton belül
Rózsa ültetése
Díszkert vs. haszonkert
Füge ültetése
Előkert kialakítása
Babérmeggy
Tujafélék betegségei és kártevőik
A faültetés menete
Tulipán: Tavaszi hagymás, melyet ősszel ültetünk
Nyáron virágzó cserjék: mályvacserje, selyemmirtusz, nyári orgona