március 8, 2025

Szerdától lehet pályázni a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésére

Lipóti Pékség üzeme

fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Az Agrárminisztérium (AM) elkötelezett a legkisebb mezőgazdasági termelők és vállalkozások megerősítése és a kisgazdaságok életképességének megőrzése mellett, ezért hirdeti meg a kisüzemek fejlesztésére kiírt pályázatot – jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

A minisztérium keddi közleménye szerint a miniszter arra emlékeztetett, hogy a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv keretén belül meghirdetett pályázati legfontosabb célja olyan kisléptékű fejlesztések támogatása, amelyek megvalósulásával növekszik a legkisebb gazdaságok jövedelemtermő képessége.

A felhívás lehetőséget biztosít állattartáshoz, kertészethez és mezőgazdasági termékek feldolgozásához kapcsolódó épületek, létesítmények építésére és fejlesztésére, vagy éppen az e tevékenységekhez kapcsolódó fontosabb gépek, eszközök beszerzésére, ezzel pedig akár a főállású árutermelő gazdaság létrehozása is célul tűzhető ki – emlékeztetett Nagy István.

A tárcavezető hangsúlyozta,

az elnyerhető vissza nem térítendő forrás maximum 10 millió forint lehet, a támogatás intenzitása pedig kiemelkedően magas, 85 százalék.

A forrás 25 százaléka önerő igazolása nélkül igényelhető, majd az ezzel történő elszámolást követően újabb 25 százalék előleg igénylésére lesz lehetőség. A felhívás keretében az nyújthat be támogatási kérelmet, akinek már van termelési tevékenysége, de még nem éri el a 10 ezer euró Standard Termelési Érték (STÉ) nagyságú üzemméretet.

A felhívás és minden kapcsolódó tájékoztató és dokumentum a kap.gov.hu weboldalon érhető el – hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium.

MTI